Hétvégi házakat fosztogatott

2015. 12. 15., k - 13:03
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A jászsági rendőrök még a bejelentés napján azonosították és elfogták a gyanúsítottat, aki tíz hétvégi házba tört be Jászárokszálláson.

Egy jászárokszállási hétvégi ház tulajdonosa 2015. december 14-én vette észre, hogy az elmúlt napokban idegen járt a portáján és a szomszéd házaknál is. Azonnal értesítette a rendőrséget.

A kiérkező rendőrök megállapították, hogy az ismeretlen 2015. december 12-én 16 óra és 2015. december 14-én 11 óra 35 perc közötti időben csaknem egy tucat hétvégi házba tört be Jászárokszállás egyik utcájában. Az elkövető több helyen befeszítette az ajtókat, betörte az ablakokat, hogy bejusson az épületekbe. Ahová sikerült bejutnia, onnan elektronikai eszközöket, háztartási kellékeket és egyéb használati tárgyakat vitt magával.

A jászsági nyomozók még a bejelentés napján azonosították, felkutatták és elfogták a bűncselekménnyel megalapozottan gyanúsítható 35 éves helyi lakost. A Jászberényi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást B. Tibor ellen, akit a nyomozók gyanúsítottként kihallgattak és őrizetbe vettek.


Kapcsolódó oldalak