Hétvégi házakba törtek be

2014. 10. 18., szo - 09:51
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az isaszegi körzeti megbízottak fogták el azt a két férfit, akiket azzal gyanúsítanak a gödöllői rendőrök, hogy több hétvégi házba betörtek.

A Gödöllői Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt K. Csaba 26 éves és K. Sándor 35 éves isaszegi lakosok ellen.

A rendőrségre állampolgári bejelentés érkezett 2014. október 16-án 11 óra körüli időben arról, hogy ismeretlen tettesek betörtek egy isaszegi hétvégi házba és a bejelentő látta, amint a helyszínről elfutottak. A helyszínre kiérkező rendőrök megállapították, hogy az ingatlanhoz tartozó garázs ablakát betörték és az épületből kéziszerszámokat, kábeleket és fél tálca sört tulajdonítottak el, mely tárgyakat egy szatyorban összekészítve a szomszédos telken hagytak.

A beszerzett adatok eredményeként Bukhár Gábor r. főtörzsőrmester, Villányi Tamás r. törzsőrmester és Molnár Balázs r. törzsőrmester, isaszegi körzeti megbízottak, a város egyik utcájában intézkedés alá vonták K. Csabát és 35 éves társát. A két férfi elismerte a bűncselekmény elkövetését és elmondta, hogy megzavarták őket, emiatt hagyták hátra az eltulajdonítás céljából összekészített tárgyakat. A helyi férfiakat a körzeti megbízottak elfogták és a Gödöllői Rendőrkapitányságra előállították, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki őket.

A 26 éves férfi és társa megalapozottan gyanúsítható továbbá azzal, hogy 2014. augusztus 19. és október 16. közötti időszakban további 3 hétvégi házba törtek be Isaszegen és többek között műszaki cikkeket, ékszereket és kéziszerszámokat tulajdonítottak el. Kiderült az is, hogy abba az ingatlanba, ahová az elfogásuk napján betörtek már néhány nappal korábban is bementek és onnan televíziót, valamint pálinkafőzőt tulajdonítottak el.

A nyomozók valamennyi bűncselekmény vonatkozásában gyanúsítottként hallgatták ki a két férfit, majd bűnügyi őrizetbe vették őket.

A gyanúsítottak ellen a további eljárást a Gödöllői Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le. 


Kapcsolódó oldalak