Hétvégi házat törtek fel

2016. 02. 07., v - 08:28
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Két férfit vettek őrizetbe a balassagyarmati nyomozók.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2016. február 6-án 8 óra 31 perckor tettek bejelentést, miszerint Hont közég egyik hétvégi házának ajtaját ismeretlen tettesek felfeszítették, majd az ingatlanból két csaptelepet, egy gázpalackot és egy késtartót tulajdonítottak el. A széleskörű adatgyűjtés eredményeképp a rendőrök beazonosították, elfogták, a rendőrkapitányság épületébe előállították és gyanúsítottként hallgatták ki a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 34 éves F. Balázs és 27 éves F. Attila honti lakosokat. 

A Balassagyarmati Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt - szakértők bevonásával - folytatja le az eljárást, egyben vizsgálja, hogy további hasonló jellegű bűncselekmények elkövetésével a két férfi összefüggésbe hozható-e. A nyomozók a gyanúsítottakat bűnügyi őrizetbe vették.


Kapcsolódó oldalak