Hiába álcázta magát

2022. 08. 12., p - 09:51
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Minden tőle telhetőt megtett arcának rejtegetése érdekében, a szentendrei rendőröknek két nap elegendő volt, hogy az előállító helyiségbe kísérjék azt a bűnügyi felügyelet alatt álló férfit, akit három lopással gyanúsítanak.

Egy Kőzúzó utcai társasház két lakásából tűnt el 2022. augusztus 7-én három mobiltelefon, pénzzel tömött tárca, ruha, kézitáska, sporttáska, női táska, sportcipő és felső. A kár megközelítette a 350 ezer forintot. Az egyik lakásba a nyitott ablakon keresztül jutott be, a másikba a csukott, de nem zárt ajtón át.

A szentendrei nyomozók rövid idő alatt annyi bizonyítékot gyűjtöttek össze, hogy 2022. augusztus 9-én már nem két, hanem három lopás miatt számoltatták el a tettesként azonosított N. Dávidot.

A 27 éves, helyi férfi 2022. augusztus 6-áról 7-ére virradóra tokostul tépte ki egy bérlakás udvarán lévő tároló ajtaját, majd elvitte az ott talált férfi kerékpárt – a gyanú szerint.

Kihallgatásán a társasházi lopásokat beismerte, a kerékpáros ügyet tagadta. Magyarázata szerint családi viták miatt kiborult, nem gondolkodott. Miután lehiggadt vissza akarta vinni, de a rendőrök gyorsabbak voltak. Lakásán mindent megtaláltak és lefoglaltak.

A munkahellyel, legális jövedelemmel nem rendelkező N. Dávid megélhetési forrása a bűncselekményekből származó bevétele. Kifosztás bűntettének megalapozott gyanúja miatt, 2022 júniusában bűnügyi felügyeletéről döntött a Budai Központi Kerületi Bíróság. A most terhére rótt három lopást ez idő alatt követte el.

A szentendrei rendőrök kezdeményezték letartóztatását, amellyel az ügyészség egyetértett, a bíróság pedig elrendelte személyi szabadságának legsúlyosabb korlátozását.

A Szentendrei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya két rendbeli lopás bűntettének, valamint egy rendbeli lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indított ellene eljárást, egyben vizsgálják, hogy összefüggésbe hozható-e más, hasonló jellegű, vagyon elleni bűncselekmények elkövetésével.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.