Hiába volt dupla falú a táska
Kétszer is loptak a gyanúsítottak és harmadik társuk ugyanabból az üzletből.
Üzletszerűen elkövetett lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Tatabányai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya N. Angéla, T. Noel és társuk ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 43 éves budapesti asszony és a 20 éves budapesti férfi harmadik társukkal két alkalommal is loptak egy tatabányai ruházati üzletből. A tatabányai nyomozók 2014. szeptember 25-én fogták el a 43 és 20 éves gyanúsítottakat. Az asszonyt otthonában keresték fel a rendőrök. A nyomozóknak a gyanúsított lánya nyitott ajtót és azt állította, édesanyja nincs a lakásban, de megengedte a nyomozóknak, hogy erről maguk is meggyőződjenek. A rendőrök az egyik szobában elhelyezett ágy alatt megtalálták N. Angélát, akit T. Noelhez hasonlóan előállítottak a Tatabányai Rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki.
A gyanú szerint a nő és a két férfi először 2014. július 10-én érkeztek a fővárosból Tatabányára. Dupla falú szigetelt táskájukba több ruhadarabot is elrejtettek. Áthaladtak a biztonsági kapun, majd távoztak a bevásárlóközpontból. Pár perccel később üres táskával tértek vissza, melyet ismételten telepakoltak. Ezúttal távozásukkor a biztonsági rendszer bejelzett. Elfutottak, menekülés közben pedig eldobták a megszerzett értékeket. N. Angélát a rendőrség őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatását. T. Noel szabadlábon védekezhet az ellene folyó büntetőeljárás alatt, míg harmadik társul ellen elfogatóparancsot adott ki a rendőrség.