Hódmezővásárhelyi telephelyről lopott

2016. 09. 22., cs - 09:26
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrség vádemelést javasol egy 31 éves nővel szemben, aki egy hódmezővásárhelyi cég telephelyéről készpénzt és mobiltelefont lopott el 2016 júniusában.

A gyanú szerint a feltételezett elkövető 2016. június 8-án délelőtt jutott be a vásárhelyi cég telephelyére, amelynek egyik terméből két sértettől készpénzt, egy harmadik személytől mobiltelefont tulajdonított el.

A nyomozás megállapította, hogy a bűncselekmény elkövetésével egy helybéli nő gyanúsítható megalapozottan. A terhelttől a lopott mobiltelefont és a készpénzt a rendőrök lefoglalták, a gyanúsítottat előállították, aki kihallgatása során elismerte a terhére rótt lopás vétségének elkövetését.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság a nyomozást a napokban befejezte és a keletkezett iratokat a 31 éves nővel szembeni vádemelési javaslattal az illetékes ügyészségnek továbbította. 


Kapcsolódó oldalak