Horgászat helyett a rendőrségre

2022. 08. 18., cs - 08:50
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Szécsényi Rendőrkapitányság nyomozói elfogták azt a két fiatalkorút, akik egy este alatt két nyitva hagyott személygépkocsit is elvittek.

A 14 éves hugyagi lakos és 17 éves szécsényi társa 2022. augusztus 9-én a kora esti órákban kerékpárral indult horgászni, amikor felfigyeltek a Szécsény külterületén található telephely előtt parkoló személygépkocsira. A gépjármű nyitott állapotát kihasználva a benne hagyott indítókulccsal beindították, azonban azzal csak pár métert tudtak haladni. Ekkor a parkolóban álló másik járműhöz mentek, amelynek ajtajai szintén nyitott állapotban voltak és az indítókulcsot is megtalálták. A fiatalok a személygépkocsival a telephely előtt közlekedtek, majd az autókázást megunva azt hátra hagyták és a helyszínről elfutottak.

A szécsényi nyomozók a két fiatalt elfogták, előállították és őket jármű önkényes elvétele bűntett megalapozott gyanúja miatt kihallgatták. A 14 éves hugyagi és a 17 éves szécsényi lakos a bűncselekmények elkövetését elismerte.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság a hasonló jellegű bűncselekmények megelőzése érdekében kéri a járművezetőket, hogy mindig zárják be a gépkocsi ajtóit, az ablakokat húzzák fel, kapcsolják be a riasztót még akkor is, ha csak pár percre szállnak ki a járműből!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.