Hosszú bűnlajstrom

2022. 09. 09., p - 06:30
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Több millió forint értékben lopott el játékgépeket, betonkeverőt, kábeleket és más értéktárgyakat az a bűnbanda, amelyet a salgótarjáni és a bátonyterenyei nyomozók az elmúlt napokban elfogtak.

A Salgótarjáni és a Bátonyterenyei Rendőrkapitányság nyomozói a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztály munkatársaival közösen fogták el azt a 18 éves salgótarjáni férfit, aki az elmúlt időszakban számos vagyon elleni bűncselekményt követett el a nógrádi megyeszékhelyen, a környező településeken és Bátonyterenyén.

Az összehangolt bűnügyi felderítő munka eredményeként sikerült beazonosítani a hosszú bűnlajstrommal rendelkező salgótarjáni lakos 24 éves és 28 éves társát is, akik szintén részt vettek a bűncselekmények elkövetésében. 

A nyomozás adatai alapján a 18 éves Cs. E. salgótarjáni lakos és 24 éves társa M. Zs. megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2022. augusztus 21-re virradóan egy salgótarjáni építési terület kerítésén átmásztak és onnan létrát, valamint vörösrézből készült csapadéklefolyó csövet loptak el közel  400.000 forint értékben.

Továbbá a két férfi augusztus 16-a és augusztus 23-a között a megyeszékhelyen található telephely kerítését átvágta, majd az ott lévő raktárról a lakatot levágta és onnan több mint 500.000 forint értékű lég-, és földkábelt vitt el.

A 24 éves M. Zs. megalapozottan gyanúsítható továbbá azzal is, hogy társával a 28 éves B. K-val szeptember 2-án Mátraszelén található élelmiszerüzlet elé elhelyezett játékautomatát összetörte abból a célból, hogy a benne található készpénzt megszerezze, így összesen ötezer forint aprópénzt tudtak zsákmányolni.

Cs. E. és  B. K. augusztus 22-re virradóan egy bátonyterenyei telephelyhez mentek, ahol a  kerítést szétbontották és onnan több kábelköteget, valamint egy ott parkoló gépjármű akkumulátorát vitték el közel 3.000.000 forint értékben, ezen kívül megrongálták a telephelyen található trafót is, amellyel 3.000.000 forint kárt okoztak. Az ellopott kábelkötegek egy részét a közelben lévő gazos területen rejtették el, amit a nyomozók megtaláltak és lefoglaltak.

Cs. E. megalapozottan gyanúsítható továbbá számos vagyon elleni bűncselekmény elkövetésével, amelyek során Salgótarjánban és a környező településeken magánházaktól, telephelyekről és üzletektől különböző használati eszközöket, betonkeverőt, katalizátort, kipufogót, valamint játékautomatákat lopott el. A nyomozás során megállapítást nyert, hogy az elkövetők az ellopott értékek nagy részét szinte azonnal tovább értékesítették és az azokért kapott pénzt elköltötték. A hatóság tagjai az elkövetők lakásán megtartott kutatás alkalmával a lopáshoz használt eszközöket, valamint ruházatot – sapkából készített maszkot és kesztyűt – megtalálták, azokat lefoglalták az elkövetéshez használt gépjárművel együtt.

A 18 éves férfit, valamint két társát a nyomozók többrendbeli lopás vétség és bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki, akik a bűncselekmények elkövetését elismerték.

Tekintettel arra, hogy Cs. E. ellen több hatóságnál is folyamatban van különböző bűncselekmények elkövetése miatt büntetőeljárás, ezért őt a Salgótarjáni Rendőrkapitányság nyomozói az előállítását követően őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.