Hulladékból nemesfémet

2023. 12. 07., cs - 08:25
Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

Bontott gépkocsik katalizátorait szedte szét, majd az abból készült őrleménnyel illegálisan kereskedett egy Pest vármegyei társaság. Az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) folytat eljárást. A héten már gyanúsítottkihallgatás is történt. 

A hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt indult nyomozás még tavaly a KR NNI Bűnügyi Szolgálat Korrupció és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztály Kiemelt Ügyek Osztályán, miután felmerült a gyanú, hogy egy cég kerepesi telephelyén engedély nélkül gyűjt hulladékot, és azzal kereskedik. A nyomozók az aprólékos és mindenre kiterjedő adatgyűjtés során megállapították, hogy a telephelyen 2019 óta hatósági engedély nélkül végezték ezt a tevékenységet.

A gyanú szerint ugyanis a telephelyen ismeretlen eredetű, bontott gépkocsialkatrészeket vettek át ismeretlen személyektől, majd a katalizátorok fajtánkénti leválogatása és szétbontása után a szűrőbetéteket leőrölték. Ezt követően pedig az őrleményt külföldre szállították és értékesítették. Ugyan a katalizátorokból kinyert arany, ezüst, rénium, ródium, palládium, irídium, illetve platina nem veszélyes hulladék, de a katalizátorokból való kinyerésük engedélyhez kötött. A kerepesi telephelyen folytatott tevékenységhez hatósági engedélyt nem szereztek be. Érvényes hulladékgazdálkodási engedély hiányában pedig ez a tevékenység bűncselekménynek minősül. 

Amikor a környezeti bűnözés elleni nyomozók október elején a Pest Vármegyei Kormányhivatal környezetvédelmi hatósági munkatársaival, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bevonásával kutatást hajtottak végre a telephelyen, valamint a jogellenes tevékenységgel kapcsolatba hozható személyek lakásaiban, összesen mintegy 700 kg őrölt és szeparált hulladékot találtak. Ezenkívül lefoglaltak az ügy szempontjából releváns minden tárgyat és eszközt, köztük mintegy 60 millió forintnyi pénzt is.

A helyszíni intézkedést követően a Pest Vármegyei Kormányhivatal büntetőfeljelentést tett. Majd a lefoglalt adatok értékelését követően a rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy 45 éves csömöri férfit a hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt. A gyanúsított szabadlábon védekezik.

A nyomozás szakértő bevonásával folytatódik a tényállás tisztázása, a bűncselekményben közreműködő további személyek azonosítása és felelősségük megállapítása érdekében, amely alapján nem kizárt, hogy a jövőben a gyanúsítotti kör bővülni fog.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.