Húsz év múlva sem felejtünk

2022. 12. 01., cs - 15:14
Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

Több mint két évtizeddel ezelőtt történt emberölés ügyében fogott el egy nagyvenyimi és egy kecskeméti férfit a KR NNI.

A mai napig élénken él a kecskemétiek emlékezetében az az ügy, ami még 2000. október 1-jén történt a Bács-Kiskun megyei székhelyen. Az Izsáki úton található Silver diszkóban hajnalban az egyik vendéget a szórakozóhely biztonsági munkatársai tettleg bántalmazták, majd kivezették az épületből. A 24 éves fiatalembert nem sokkal később a közelben lévő vasúti síneken egy vonat elgázolta, s a férfi a helyszínen életét vesztette. Az ügyben akkor indított államigazgatási eljárás – elsősorban az igazságügyi orvosszakértő szakvéleményére alapozva – idegenkezűséget nem állapított meg, így az eljárást megszüntették.    

Később a Készenléti Rendőrség Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztályán egy orgazdaság ügyében folytatott nyomozás során olyan információk jutottak a rendőrség tudomására, mely alapján feltételezhető volt, hogy a sértett halála nem egyszerű baleset volt, ezért a nyomozást aljas indokból elkövetett emberölés gyanúja miatt elrendelték. Az eljárást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Nyomozó Főosztálya vette át. A nyomozás során a modernkori technika vívmányait is segítségül hívták. Az áldozatot exhumálták, majd a Nemzeti Szakértői és Kutató Intézet igazságügyi orvos-, nyom-, fizikus- és antropológusszakértő együttes vizsgálata megállapította, hogy az elhunyt koponyáját a vonatgázolás okozta sérülésen kívül több más fizikai behatás is érte.

Ezen a vonalon elindulva a KR NNI nyomozói begyűjtöttek minden bizonyítékot, közel száz tanút kutattak fel, és a vallomások azt támasztották alá, hogy két férfi vonatkozásában az előre kitervelten és aljas indokból elkövetett emberölés gyanúja megalapozott. A jelenleg 47 éves N. Tamást és a most 49 éves V. Lajost 2022. november 29-én hajnalban fogták el a nyomozók a KR Bevetést Támogató Osztály munkatársaival közösen. A kecskeméti N. Tamást otthona közelében, míg a nagyvenyimi V. Lajost munkahelye előtt. Miután mindkettőjük otthonában kutatást tartottak a rendőrök, előállították őket a KR NNI budapesti központi objektumába, ahol mindkettőjüket gyanúsítottként hallgatták ki emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. 

A két gyanúsítottat a KR NNI bűnügyi őrizetbe vette, majd mindkettőjük letartóztatását kezdeményezte. Az ügy további részleteiről csak a későbbiekben, a nyomozás előrehaladtával lesz módunk tájékoztatást adni.   


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.