Hűtőgépes csaló

2018. 01. 05., p - 13:00
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A belvárosi rendőrök elfogták azt a férfit, aki egy teaház hűtőgépének javítását vállalta, a fizetséget átvette, azonban a munkát nem végezte el.

Egy budapesti férfi tett feljelentést, hogy 2017. november 20-án Budapesten az V. kerületi teaházában megbízott egy személyt, hogy az ott lévő működésképtelen hűtőgépét javítsa meg. A férfi a több mint 200.000 Ft-os munkadíjat megkapta, azonban a javítást nem végezte el.

A bevezetett nyomozati cselekmények eredményekét a belvárosi rendőrök a bűncselekmény elkövetőjét a 23 éves budapesti R. Milánt azonosították, aki ellen kábítószer birtoklása miatt elfogatóparancs is érvényben volt.

A belvárosi nyomozók 2018. január 3-án 19 óra 30 perckor R. Milánt a lakása közelében elfogták, majd csalás és kábítószer birtoklása vétség miatt gyanúsítottként hallgatták ki.  

A férfi ellen – szabadlábon hagyása mellett – az eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság V. kerületi Rendőrkapitánysága folytatja le.


Kapcsolódó oldalak