Időhúzás nélkül

2023. 06. 21., sze - 08:55
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Néhány óra alatt megszervezték a váci nyomozók annak az 51 éves férfinek az elfogását, akiről megtudták, egy kisebb méretű lőszerraktárt, lőfegyvereket rejteget, megöléssel fenyegeti rettegésben tartott családját. A Terrorelhárítási Központ műveleti egységei ártalmatlanították, a rendőrök intézték a többit.

Egy feljelentés alapján indították be a gépezetet a váci rendőrök, miután 2023. június 15-én valaki arra hívta fel figyelmüket, O. Zoltán évek óta erőszakos feleségével, terrorizálja, bántja és fenyegeti, szobi otthonukban pedig lőszereket és lőfegyvereket tart, amelyeket bármikor és bárki ellen képes és hajlandó lenne használni. A feljelentő szerint tudatmódosítókat használ, olyankor még agresszívebb és kiszámíthatatlanabb.

A rendőrség a tudomására jutott információk alapján - hezitálás nélkül - szervezte meg aznap délutánra a realizálást. A Terrorelhárítási Központ műveleti egységeinek közreműködése - a felmerült információk miatt - nem volt kérdés, az elfogás speciális képzettségüket igényelte. Hozták is a kötelezőt, pillanatok alatt, problémamentesen egyértelművé tették, miért is érkeztek, miért is ők érkeztek.

O. Zoltán előállítása után bűnügyi technikusok lepték el a szobi ház minden helyiségét, akadt dolguk bőven a tetemes mennyiségű lőszerek, a lőfegyverek, a lőpor, a kábítószergyanús anyag megtalálása és lefoglalása igénybe vett néhány órát. Az engedély nélkül tartott eszközök közül ugyanis nem mindegyik hevert feltűnő, látható helyen. Az egyik lőfegyvert egy WC tartályból, a másikat a lefolyóból kellett kipecázniuk.

A helyszíni szemle végén, a fegyverszakértővel kiegészült standolás eredménye: 2 éles lőfegyver, 897 darab, különböző kaliberű lőszer,  közel 1,5 kg lőpor, valamint már cigarettába sodort, kábítószergyanús anyag, valamint a célszemély THC-re és BZO-ra pozitív gyorstesztje.

O. Zoltánt három bűncselekménnyel gyanúsították meg kihallgatásán. A lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntettének, a kábítószer birtoklása, valamint a kapcsolati erőszak vétségének közlése után a férfi nem vallott, a gyanúsítás ellen panaszt tett, mondván: „semmit nem követtem el”.

Az azóta letartóztatott O. Zoltán ellen a Váci Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le a további eljárást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Addig jár a tolvaj a kútra…

A kecskeméti rendőrök vádemelést javasolnak egy helyi lakos ellen, aki illegális módját választotta a tankolásnak, de elkövetett más jogsértéseket is.

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.