Idős embertől lopott, a rendőrök elfogták

2023. 01. 18., sze - 14:36
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Besurrant egy idős asszony gyulai otthonába tavaly októberben egy nő, a házból több százezer forintot lopott el. A nyomozók a kevermesi nőt azonosították és elfogták.

Lopás miatt állítottak elő 2023. január 18-án egy nőt a Gyulai Rendőrkapitányság rendőrei. A gyanú szerint az 58 éves kevermesi nő tavaly október 21-én napközben besurrant egy idős nő gyulai otthonába. Átkutatta a házat és az egyik szobában egy táskából több százezer forintot vett magához. Kihallgatásán elmondta, arra figyelt fel, hogy az idős asszony a háza udvarán gereblyézett, tehát el volt foglalva. Az utcaajtó nem volt bezárva, így könnyen bejutott az épületbe. A készpénzt egy szekrényben lévő táskából vette ki. Az összeg egy részét a nyomozók a nála tartott kutatáskor megtalálták, lefoglalták, majd visszaadták a tulajdonosának. A rendőrök vizsgálják, hogy a kevermesi nő követhetett-e el hasonló vagyon elleni bűncselekményeket.

A történtekkel kapcsolatban a bűnmegelőzési szakemberek mindenkit arra kérnek, hogy ha elmennek otthonaikból, zárják be a házuk, lakásuk ablakait, ajtajait, kapuját. Ha otthon vannak és olyan helyiséget szellőztetnek, amelynek az ablaka az utcára nyílik, addig maradjanak ott, amíg be nem csukják az ablakot! A szúnyogháló nem jelent kellő védelmet. Amikor kerti munkát végeznek az udvaron, vagy a ház előtt az utcán dolgoznak, figyeljék a kaput! Ha nem látnak folyamatosan rá, mindenképpen zárják be, hogy idegen ne surranhasson be az udvarukba, házukba!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.