Idősektől loptak: a rendőrség lezárta az ügyet

2020. 05. 16., szo - 08:00
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A sértetteket megtévesztve lopott több alkalommal egy páros Oroszlányban. A rendőrség vádemelést javasol az ügyben.

Kifosztás bűntett és lopás vétség elkövetése miatt folytatott eljárást az Oroszlányi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya R. Nándor és H.-né D. Melinda ellen. A 49 éves férfi és a 39 éves nő 2019. április 30-án bekéredzkedett egy 78 éves ismerősük lakásába, azzal az indokkal, hogy kávét szeretnének inni. Ezután arra kérték a sértettet, hogy ott aludhassanak nála, amibe beleegyezett. Amikor a sértett elaludt, az elkövetők eltulajdonították a hallókészülékét és a vérnyomásmérőjét, majd távoztak a helyszínről. Két héttel később a páros újabb bűncselekményt követett el. Ezúttal segítségnyújtás ürügyén mentek be egy ismerősük lakásba, ahonnan készpénzt és tábalgépet loptak el.

H.-né D. Melinda 2019. augusztus 15-én egy 81 éves asszony lakásába kéredzkedett be, azzal az indokkal, hogy használhassa a mellékhelyiséget. Amikor a sértett nem figyelt, magához vette a konyhaasztalon hagyott pénztárcáját, és távozott. R. Nándort 2019. május 27-én, H.-né D. Melindát pedig augusztus 21-én hallgatták ki gyanúsítottként az oroszlányi nyomozók. H.-né D. Melindát a rendőrség őrizetbe vette, és kezdeményezésére az ügyészség indítványozta letartóztatását, amit a bíróság elrendelt.

Az ügyben az Oroszlányi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az ügyészségnek.   


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.