Időskorúaktól csaltak ki pénzt

2018. 04. 05., cs - 13:26
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szécsényi nyomozók egy 56 éves és egy 30 éves miskolci férfit hallgattak ki gyanúsítottként és vettek bűnügyi őrizetbe.

A Szécsényi Rendőrkapitányság 4 rendbeli csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást K. Géza 56 éves és ifj. K. Géza 30 éves miskolci lakosok ellen.

A nyomozás adatai alapján a gyanúsítottak 2018. március 27-én Karancsalján egy, míg 2018. március 28. és március 29. között Ludányhalásziban három családi háznál jelentek meg és adták ki magukat a katasztrófavédelem, valamint az illetékes gázszolgáltató munkatársainak. Az 56 éves férfi és társa az ingatlanban lévő gázfogyasztó készülékek ellenőrzését követően – arra hivatkozva, hogy azok meghibásodtak, illetve azoknál alkatrészcsere szükséges – az időskorú sértetteket tévedésbe ejtették, és előleg címén több tízezer forint készpénzt csaltak ki tőlük.

A körözött gépkocsival közlekedő két férfit a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály Autópálya Alosztályának munkatársai 2018. április 4-én az M3-as autópályán, Ófehértó térségében elfogták, és a Nyíregyházi Rendőrkapitányságra előállították.

A szécsényi nyomozók az 56 éves férfit és 30 éves társát gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették, és a napokban előterjesztést tesznek előzetes letartóztatásuk indítványozására az illetékes ügyészségen.


Kapcsolódó oldalak