Igazoltatás után börtönbe került
Az újpesti rendőrök azért állítottak meg egy férfit, mert hiányzott az autójának az egyik rendszámtáblája, az igazoltatáskor még az is kiderült, hogy a férfi ellen hat körözés volt érvényben.

Az újpesti rendőrök 2019. augusztus 19-én éjszaka Budapest IV. kerületében, a Pozsonyi utcában megállítottak egy szlovák autót, mert hiányzott az első rendszámtáblája. Az igazoltatáskor a 41 éves budapesti K. Norbert a rendőröknek átadott egy fénymásolt forgalmi engedélyt és egy névre szóló kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási ajánlatot.
Amikor a rendőrök ellenőrizték az okmányokon lévő adatokat, azok egy másik férfi nevére szóltak, aki elmondta a nyomozóknak, hogy az autót nem ő vette, és biztosítást sem kötött rá.
Mivel K. Norbert ellen hat körözés volt érvényben, a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetbe vitték.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. kerületi Rendőrkapitánysága a férfi ellen közokirat-hamisítás bűntett miatt indítottak eljárást.