Ikon szimatán nem fog ki az idő

2022. 05. 14., szo - 09:00
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Hiába voltak fél napos előnyben az autótolvajok, a BRFK nyomkövető kutyája a bűncselekmény gyanúsítottjához vezette a rendőröket.

Egy autólopáshoz hívták a csepeli nyomozók segítségül Szávity József r. zászlóst kutyájával, Ikonnal 2022. április 19-én, mert előző nap éjjel egy szerelőműhelyből elloptak javításra leadott gépkocsit. A rendőrök kiderítették, hogy a tolvajok a lopott járművel nem jutottak messzire, mivel az lerobbant. Az elkövetők ekkor a közelben feltörtek egy másik gépkocsit, és azzal menekültek el. A nyomozók nemsokkal később ezt az autót is megtalálták Dunaharasztiban, és mint kiderült, a tolvajoknak ezzel az autóval sem volt nagyobb szerencséjük, mert elakadtak a sárban. A helyszínen törött ásó nyele árulkodott arról, hogy próbálták kiszabadítani az autót, az otthagyott jármű pedig arról, hogy ez nem sikerült. A rendőrök ekkor vetették be Ikont, akire innen rábízták az elkövetők felkutatását.

A négylábú nyomozónak nem okozott kihívást a majd fél napos hátrány, folytatta a gyors rendőri munkát; szinte rögtön szagot fogott és vezetőjét egy ház udvarára vezette, ahol a rendőrök megtalálták a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét.  A férfi még a helyszínen beismerte a bűncselekmény elkövetését, a rendőrök pedig elfogták. Hamarosan társa is rendőrkézre került, őt a csepeli rendőrök egy Pest megyei településen találták meg. A BRFK XXI. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói R. Zsoltot és fiatalkorú társát lopás bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.