Illatos mogyorókrémtolvaj

2024. 03. 04., h - 15:56
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kecskeméti nyomozók három lopással gyanúsítanak egy 23 éves helybélit, aki parfümöt és édességet is lopott néhány megyeszékhelyi boltból.

 

Egy egész tálcányi – azaz 12 üveg – mogyorókrémmel akart fizetés nélkül távozni egy belvárosi élelmiszerüzletből 2024. március 3-án délelőtt egy férfi, de az egyik eladó észrevette. A tolvaj futásnak eredt, azonban egy szolgálaton kívüli katona utánament, elfogta, és a rendőrök kiérkezéséig visszatartotta. A közel 20 ezer forintnyi zsákmány így visszakerült a helyére.

A fiatalembernek nem ez volt az első ilyen ügye. Még tavaly szeptemberben kétszer „látogatta meg” ugyanazt a drogériát, ahonnan összesen közel 100 ezer forint értékben vitt el drága parfümöket. Idén januárban pedig egy áruházból több tábla csokit próbált meg ellopni. Ebből a boltból egy lezárt kasszán keresztül akart lelépni, de észrevették és feltartóztatták az üzlet dolgozói.

A 23 éves kecskeméti lakost a nyomozók jelenleg három lopással gyanúsítják. Ellene azonban több, hasonló módszerrel elkövetett vagyon elleni jogsértés miatt is van folyamatban eljárás, ezért őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.


Hírfolyam

 

Nem a menzára járt az ételhordóval

A budapesti rendőrök elfogtak és őrizetbe vettek egy férfit, akinek a hűtőszekrényében több mint fél kilogramm kábítószer-gyanús anyagot találtak.

 

Ketten őrizetben, három autó lefoglalva

Kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésével gyanúsítható férfiakat fogtak el a békéscsabai rendőrök Mezőtúron. Egyikük élettársa azt állította, hogy a párja éppen ki akart szállni a drogbizniszből, amikor a hatóság emberei lecsaptak rá. Így végül nem ki, hanem beszállt. Egy rendőrautóba.

 

Kötelező biztosítás nem volt, marihuána viszont igen

Közúti ellenőrzés közben talált marihuánát egy rendőr egy motorosnál Gyulán. A fiatalról kiderült, hogy békéscsabai, középiskolás ismerősétől szerezte az anyagot, és a gyanú szerint mindketten árulták is. A rendőrök őrizetbe vették őket.