Illatosítókat lopott, majd elmenekült

2016. 03. 30., sze - 10:55
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság vádemelést javasol azzal a tápiógyörgyei férfival szemben, aki az egyik helyi áruházból csaknem 200 darab háztartási illatosítót tulajdonított el.

A gyanú szerint a 24 éves férfi egy hódmezővásárhelyi hipermarket illatszer osztályán mintegy 180 darab utántöltős lakás illatosítót pakolt hátizsákjába 2016. január 21-én 14 óra 45 perc körül. Sz. József ezután két szelet csokoládét tett a bevásárlókosarába, majd a pénztárnál kifizette az édességet. A kijáratnál az áruvédelmi kapu bejelzett, ezért a vásárló futni kezdett. Az egyik biztonsági őr a gyanúsított után szaladt, a közelben utolérte és a rendőrök kiérkezéséig feltartóztatta. A járőrök az eltulajdonított vagyontárgyakat a tápiógyörgyei férfi táskájában megtalálták, így a lopási kár teljes egészében megtérült.

A feltételezett elkövető gyanúsítotti kihallgatása során elismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését. Ellene lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt vádemelést javasol a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság.


Kapcsolódó oldalak