Ingyen dolgoztattak lányokat

2022. 08. 31., sze - 09:00
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A fővárosi rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki két embert, akik a gyanú szerint több nőt prostitúcióra bírtak rá belvárosi kerületekben, majd az ebből szerzett pénzt elvették tőlük. A lányoknak bántalmazást is el kellett szenvedniük.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XXII. Kerületi Rendőrkapitánysága emberkereskedelem és kényszermunka bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 30 éves férfi és egy 25 éves nő ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint a két gyanúsított éveken át prostitúcióra vett rá nehéz anyagi helyzetben lévő fiatal lányokat belvárosi bérelt lakásokban, akiknek szolgáltatásait internetes oldalon hirdették, és lakást biztosítottak a tevékenységre. A férfi a prostitúciós szolgáltatásokból befolyt összeg felét ígérte a lányoknak, később már a befolyt pénzt teljes egészében elvette tőlük.

Az ügyfelek hívásait M. Violetta fogadta, amikor erre nem ért rá, akkor J. Géza erőszakkal vette rá a lányokat, hogy kezeljék a telefont. Ha pedig nem az általa elvárt módon beszéltek az „ügyfelekkel”, akkor bántalmazta őket.

A férfi kábítószer fogyasztásra is kényszerítette a lányokat, és megtiltotta nekik, hogy elhagyják a lakást.

A bűnügyi felügyeletben lévő férfit a XXII. kerületi rendőrök 2022. augusztus 23-án a hajnali órákban vidéken fogták el, és társával együtt még aznap kihallgatták. A feltételezett elkövetők nem tettek vallomást. A nyomozók az ügy iratait a kihallgatásokat követően megküldték az illetékes ügyészségnek.​


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.