Interneten hirdették a lopott televíziót
A szolnoki rendőrök a bejelentést követően perceken belül elfogták a jogsértőt.

A Szolnoki Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást B. Sándor szolnoki lakos ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 32 éves férfi 2015. június 8. és 2015. július 5. közötti időben két alkalommal is bejutott egy szolnoki társasház nyitva hagyott tárolójába, ahonnan először egy kerékpárt, majd második visszatérésekor egy nagy értékű plazma televíziót és egy GPS eszközt eltulajdonított.
A televízió tulajdonosa 2015. július 10-én az egyik internetes oldalon felfigyelt egy hirdetésre, melyben Szolnokon eladásra kínáltak egy ugyan olyan típusú televíziót, mint amit tőle eltulajdonítottak. A férfi jelezte ezt a szolnoki nyomozóknak, akik azonnal felkeresték a hirdetőt, akinek otthonában megtalálták az eltulajdonított televíziót és a GPS készüléket. A férfi elmondta, hogy a tárgyakat néhány nappal korábban egy ismerősétől vásárolta. A rendőrök a 32 éves eladót lakásán elfogták és előállították a Szolnoki Rendőrkapitányságra. B. Sándor gyanúsítotti vallomásában ismerte el, hogy a keresett kerékpárt is Ő tulajdonította el, melyet szintén értékesített.
A rendőrök az ellopott televíziót tartozékaival együtt 2015. július 14-én a sértett részére visszaadták.
A képen Mészáros Balázs rendőr főhadnagy (balra) és a sértett (jobbra) látható.