Interneten rendelte a magokat

2023. 02. 03., p - 08:01
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Bicskei Rendőrkapitányság munkatársai befejezték az 53 éves férfival szemben kábítószer készítésének elősegítése és további bűncselekmények miatt folytatott ügy vizsgálatát.

A Bicskei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 2021 januárjában rendelt el nyomozást egy gánti lakossal szemben. Az eljárás adatai szerint a gyanúsított 2020. és 2021. évben postai csomagkézbesítések útján kábítószergyanús növényi magokat rendelt. Azokat az ügyben kirendelt szakértő megvizsgálta, és megállapította, hogy a lefoglalt anyagok mindegyike kender növény magjai, melyekből megfelelő körülmények között THC tartalmú kendernövények nevelhetők. Ezen túlmenően a rendőrök azt is megállapították, hogy a gyanúsított 2022 februárjában szintén postai szolgáltatás igénybevételével több kábítószergyanús növényi mag mellett tasakokat és matricákat is rendelt.

A gyanúsított lakóhelyéül szolgáló ingatlanban és annak környékén tartott kutatás során a nyomozók négy tő kábítószergyanús növényt, a növények neveléséhez használatos eszközöket, kábítószergyanús növényi törmelékeket és magvakat, továbbá két légpuskát is találtak, azokat lefoglalták és szakértői vizsgálatokra megküldték.

Az 53 éves gánti férfit a nyomozók kábítószer készítésének elősegítése bűntette, kábítószer birtoklása  vétség, továbbá lőfegyverrel vagy lőszerrel való visszaélés bűntette miatt kihallgatták, melynek során a bűncselekmények elkövetését elismerte. Vallomásában elmondta, hogy a növényekből kábítószert nyert ki, és azokat saját fogyasztásra tartotta. A magvakat az interneten rendelte, majd elültette.

A rendőrök az ügy vizsgálata során szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat a napokban az illetékes ügyészségnek továbbították.

....

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tíz díler rendőrkézen

Nagyszabású, összehangolt akcióban, több mint 180 kolléga közreműködésével csaptak le a rendőrök Jászapátiban és Hevesen új pszichoaktív anyaggal kereskedőkre.

 

A gyanú szerint bántalmazta a gyermekét

A Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya életveszélyt okozó gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétség elkövetése miatt folytat eljárást.

 

Időben

A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Tokaji Rendőrőrs körzeti megbízottja ért oda először egy közúti balesethez.

 

Eltűnt Németh József

A 45 éves férfi megtalálása érdekében a csornai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.

 

Közel kilencmillió forint a kár

Egy kazincbarcikai sértett számlájáról közel kilencmillió forintot vett le egy elkövető. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság folytatja a küzdelmet az online csalások elkövetői ellen a Mátrix Projekt keretein belül.

 

Ki látta Orsós Krisztiánt?

A Veszprémi Rendőrkapitányság munkatársai a lakosság segítségét kérik az eltűnt fiú megtalálása érdekében.