Internetes piactéren bűnözött

2023. 07. 28., p - 13:18
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A székesfehérvári nyomozók befejezték azt a büntetőeljárást, amelyet 19 rendbeli, üzletszerűen elkövetett csalás vétség miatt folytattak egy dunaföldvári nővel szemben.

A csaló bűnlajstroma 2022 februárjában kezdődött. Ekkor tett feljelentést egy pórul járt soponyai nő, aki elmondta, hogy felkeltette az érdeklődését egy közösségi portál hirdetési felületén egy – mint az a későbbiekben kiderült, álnéven regisztrált – eladó által meghirdetett gyermek hintaszék. Felvette a kapcsolatot a hirdetővel és átutalta a vételárat a megadott számlaszámra, azonban a terméket nem kapta meg. Később a hirdető is elérhetetlenné vált. Ettől kezdve hónapokon keresztül különféle internetes hirdetési oldalakon kínálta portékáit a csaló, akinek áldozatai a termékeket többnyire meg sem kapták, vagy ha érkezett is küldemény, az nem az általuk megrendelt és értéktelen áru volt. A vételárat az elkövető egyetlen esetben sem utalta vissza a kuncsaftoknak.

A bűnügyesek az eljárásban több tucat potenciális sértettet hallgattak ki, a bizonyítékok beszerzése érdekében adatokat gyűjtöttek, és felderítették a feltételezett elkövető személyazonosságát.

A 38 éves dunaföldvári nőt 19 rendbeli, üzletszerűen elkövetett csalás vétség miatt kihallgatták, a terhére rótt bűncselekmények elkövetését elismerte. A gyanúsított valamennyi megkárosított vevőjének a kárát megtérítette.

A székesfehérvári rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és a keletkezett iratokat a napokban az illetékes ügyészségnek továbbították.

A hasonló esetek elkerülése érdekében fő az óvatosság és a biztonság, amellyel megakadályozhatjuk, hogy megkárosítsanak bennünket! Kérjük, fogadják meg alábbi tanácsainkat:

 

  • Az online vásárolt terméket lehetőség szerint személyesen fizesse ki, illetve vegye át! Ne utaljon előre!
  • Amennyiben nagy távolság miatt nem megoldható a személyes átvétel, mindenképpen olyan eladótól vásároljon, akinek létezését és megbízhatóságát ellenőrizte.
  • Ha úgy látja, hogy minden óvintézkedés ellenére becsapták, megkárosították, tegyen feljelentést a rendőrségen, vagy hívja a 112-es segélyhívószámot.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.