Iskolai lövöldözésre készült, lecsapott rá a TEK

2023. 04. 02., v - 13:17
Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda

Chatfórumokon osztotta meg többekkel azon tervét egy 17 éves miskolci fiú, hogy valamelyik általános iskolába fegyverrel fog berontani, és többeket le fog lőni. A KR NNI emberölés előkészületével gyanúsította meg, majd bűnügyi őrizetbe vette, és kezdeményezte letartóztatását, amit a bíróság mai napon egy hónapra el is rendelt.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodát (KR NNI) a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ (NEBEK) Interpol Irodája értesítette 2023. március 29-én arról, hogy az egyik külföldi társhatóság egy közösségi online oldalon egy élet elleni bűncselekménnyel kapcsolatos bejegyzést észlelt, ami egy magyarországi felhasználóhoz köthető. Így beindult a gépezet: a KR NNI Nyomozó Főosztály Erőszakos Bűncselekmények Elleni Osztályának nyomozói átadták a kapott információkat a Terrorelhárítási Központ (TEK) Felderítési Igazgatóságának, akik azon dolgoztak, hogy minél előbb beazonosítsák a felhasználót, és rajtaüssenek. Az összehangolt kooperációnak köszönhetően ez 24 órán belül sikerült is. 

Egy 17 éves miskolci fiút azonosítottak. Ő volt az, aki a chatfórumon az inkriminált bejegyzést közzétette. Mint az elég hamar kiderült, a tinédzser több online közösségi platformon is hangoztatta azon tervét, hogy valamelyik általános iskolában lövöldözni fog. Megtervezte, hogy ha betölti a 18-at, fegyvert fog vásárolni. Az ehhez szükséges engedélyeztetési eljárással teljesen tisztában volt. Tervbe vette azt is, hogy a lövészeti technikák megfelelő elsajátításához lövészklubba fog járni. Rendszeresen keresett fel olyan weboldalakat, amik az USA-ban a közelmúltban történt lövöldözésről számoltak be.     

Egy esetleges tragédia megelőzését mindenek elé helyezve a rajtaütés a jelzés másnapján meg is történt. A TEK műveleti egysége fogta el 2023. március 30-án este miskolci otthonában a fiatalkorút, akit Budapestre történő szállítását követően még az éjszaka folyamán gyanúsítottként hallgattak ki a KR NNI erőszakos bűncselekmények elleni nyomozói. Emberölés előkészületével gyanúsították meg. Ennek a bűncselekménynek a büntetési tétele akár öt évig terjedő szabadságvesztés is lehet. A fiút kihallgatását követően bűnügyi őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.     

A bírósági meghallgatására ma délelőtt került sor, ahol a bíró egy hónapra elrendelte a fiú letartóztatását. A fiatalkorú fejlődését és életkori sajátosságait szem előtt tartva ennek végrehajtását javítóintézetben rendelte el.

A fenti eset kapcsán hívjuk fel a figyelmét különösen azon fiataloknak, akik sok időt töltenek az online térben, hogy az interneten bármely közösségi oldal, még ha zártnak tűnik is, nagy nyilvánosságnak számít. Az ott kiposztolt és megosztott tartalmak nem magánbeszélgetések, és egy-egy adott szónak, vagy mondatnak akár súlyos következményei is lehetnek.

A magyar bűnüldöző szervek minden fenyegetést komolyan vesznek, a világ bűnügyi tapasztalatai alapján nem engedhető meg az, hogy egyetlen magyar ember élete is veszélybe kerüljön.   

A TEK és a KR NNI egyetértésben hangsúlyozza, hogy a hatóság – ahogy eddig is, a jövőben is – minden, a tudomására jutó, az élet kioltásával járó bűncselekmény gyanúja esetén, a tragikus végkifejlet megelőzése érdekében haladéktalanul megteszi a szükséges és nélkülözhetetlen intézkedéseket.

Kérjük, aki úgy érzi, hogy külső segítségre van szüksége pszichés problémái megoldásához, az keressen fel szakembert, vagy vegye fel a kapcsolatot valamelyik lelkisegély szolgálattal! Az interneten számos ilyen krízisközpont megtalálható, több közülük a nap 24 órájában elérhető.  

Aki pedig környezetében észlel mentális problémával küzdő személyt, kérjük, jelezze a hatóságok felé!   

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.