Ismerőséhez tört be

2016. 04. 24., v - 06:44
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kiskunhalasi rendőrök egy nap alatt elfogták és őrizetbe vették a feltételezett elkövetőt.

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást folytat lopás bűntett és lopás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 36 éves helyi nővel szemben.

 

A rendelkezésre álló adatok szerint T. Norbertné 2016. április 21-én 11 óra és 14 óra közötti időben betört az egyik ismerőse lakóházába, majd az ingatlanban kutatást végzett, azonban az időközben hazaérkező sértett megzavarta. A férfi a betörést észlelve értesítette a rendőrséget, majd az egyenruhások kiérkezéséig megpróbálta visszatartani a gyanúsítottat, azonban a nőnek értékek nélkül sikerült elmenekülnie a helyszínről.

 

A bejelentést követően az egyenruhások azonnal megkezdték az elkövető felkutatását. A helyi lakost a rendőrök 2016. április 22-én 13 órakor Kiskunhalason elfogták, majd gyanúsítottként kihallgatták.

 

Az eljárás során a nyomozók megállapították, hogy a 36 éves nő 2016. április 21-én 23 óra és 2016. április 22-én 5 óra közötti időben bement egy másik helyi ingatlanba is, ahonnan több százezer forint értékben - többek között - arany ékszereket, készpénzt és egy mobiltelefont tulajdonított el.  

 

A kiskunhalasi rendőrök T. Norbertnét kihallgatását követően őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.

 


Kapcsolódó oldalak