Ismerősét lopta meg
Lopás bűntett elkövetésével gyanúsítja a rendőrség azt a férfit, aki több alkalommal lopott pénzt egyik ismerőse házából Dévaványán.

A Szarvasi Rendőrkapitányság Dévaványai Rendőrőrsére 2014. október 20-án 16 óra 30 perc körül tett bejelentést egy férfi arról, hogy meglopták. A házának egyik szobájában lévő lemezszekrényből az elmúlt hetekben, részletekben több mint 1 millió forint tűnt el. A bejelentést követően a rendőrök elfogták és előállították a férfi egyik ismerősét, aki gyakran járt a házban. Korábban pénzt is kért kölcsön a bejelentőtől, így láthatta, hogy a lemezszekrényben tárolja a bankjegyeket. A 21 éves dévaványai K. Ádám kihallgatásán elismerte, hogy pénzt lopott ismerősétől. A lemezszekrény kulcsát egy baráti látogatás alkalmával vette magához úgy, hogy a tulajdonos ne vegye észre. A kaput és az ajtót pedig állítása szerint valahányszor a házban járt, nyitva találta még akkor is, amikor ismerőse nem volt otthon. A Szarvasi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya vizsgálja a bűncselekmény elkövetésének körülményeit. A 21 éves dévaványai K. Ádám ellen a rendőrség lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást.
A történtek kapcsán a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság ismételten arra kér mindenkit, hogy vigyázzon az értékeire! Idegeneket ne engedjen be házába, lakásába, megtakarított pénzét pedig ne vegye elő vendégei, ismerősei előtt. Azoknak a szekrényeknek a kulcsát, melyben pénzt, ékszereket, egyéb értékeket tart, tárolja biztonságos helyen. Mások jelenlétében ezeket a kulcsokat ne hagyja kint az asztalon, szekrényen, jól látható helyen.