Ismerősét rabolta ki
A veszprémi rendőrök a helyszín közelében elfogták a 23 éves szenyéri férfit és őrizetbe vették.

Bejelentés érkezett a rendőrségre 2019. december 21-én reggel, hogy Veszprémben az utcán egy fiatal férfit kiraboltak. A helyszínre irányított járőr megállapította, hogy nem sokkal korábban a sértett vásárolni indult, útközben pedig összetalálkozott egyik ismerősével, aki anyagi nehézségeire hivatkozva pénzt követelt tőle. Miután a sértett ennek teljesítésétől elzárkózott, ismerőse egy alkalommal ököllel megütötte. A megtámadott ennek hatására átadta a nála lévő készpénzt. Az intézkedő rendőrök az elkövető felkutatására indultak, akit a helyszín közelében elfogtak és a megyeszékhelyi rendőrkapitányságra előállítottak, majd gyanúsítottként kihallgatták. Az eljáró nyomozók az elrabolt pénz egy részét a gyanúsítottól lefoglalták.
Az ügyben – a 23 éves szenyéri férfi őrizetbe vétele mellett – rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A gyanúsítottat a rendőrség előterjesztése és az ügyészség indítványa alapján a bíróság 2019. december 23-án letartóztatta.