Ismét résen voltak a rendőrök
A Komárom-Esztergom vármegyei kutyás alosztály egyenruhásainak köszönhetően ismét megakadályoztak egy bűncselekményt: elfogták azt a 19 éves fiatalembert, aki egy lopott autóval jogosítvány nélkül furikázott Tatabánya utcáin.

Szeptember 11-én késő este járőröző rendőrök figyeltek fel egy kék Suzuki Ignisre. Azonnal gyanússá vált számukra, hiszen korábban bejelentették, hogy eltűnt egy ugyanilyen típusú és színű kocsi. Az igazoltatás során a fiatal sofőr először tagadta, hogy ő ült volna a volán mögött, annak ellenére, hogy a rendőrök látták, kiszállt az autóból. A jármű adatai hamar leleplezték a csalást, hiszen a rendszám egy másik járműhöz tartozott, az alvázszám azonban egyértelműen bizonyította, hogy azt a gépkocsit vitték el. Ráadásul kiderült, hogy a 19 éves férfinak vezetői engedélye sincs.
P. Norbert ellen lopás és egyedi azonosító jellel visszaélés bűntette miatt indult eljárás, gyanúsítottként hallgatták ki.
A példás intézkedésért Boross Zoltán László r. dandártábornok, rendőrfőkapitány elismerésben részesítette Józsa Adrián Dénes r. zászlóst és Stréhli András r. törzsőrmestert.