Ismét szólhat a zene a táncházban

2022. 03. 18., p - 07:35
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kiskunhalasi rendőrök egy nap alatt megtalálták azokat a hangtechnikai eszközöket, amelyekhez a tolvaj betörés útján jutott.

 

Próbára igyekeztek 2022. március 15-én késő délelőtt a kiskunhalasi táncosok, azonban a nemrég épült tánctermükben azzal szembesültek, hogy valaki betörte az egyik ablakot, és elvitte az értékeiket.

A tettes hozzávetőlegesen 450.000 forintnyi kárt okozott azzal, hogy eltulajdonított egy pár hangfalat, egy számítógépet monitorral, egérrel és billentyűzettel, és magával vitte az összes kábelt.

A rendőrök 24 órán belül megtalálták az összes, eltulajdonított tárgyat. Egy 26 éves férfinek a lakóházát kutatták át, és nem mentek hiába, így a táncosok már vissza is kapták az értékeiket.

Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a kiskunhalasi lakost, aki jelenleg szabadlábon védekezhet.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kádat lopott

A Pápai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

 

Rendőrök a NATO hadgyakorlaton

A világ legnagyobb többnemzetiségű katona egészségügyi együttműködési gyakorlatán a Vigorous Warrior 2024-en és a Clean Care 2024-en, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) által irányított áldozatazonosítást végző csoport is részt vett.