Ismét több mint 17 kilogramm - videóval
Egy bőrönd kábítószergyanús zöld növényi törmeléket találtak egy férfi autójában a rendőrök.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztálya indított eljárást kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – őrizetbe vétele mellett – B. Zsolt 27 éves taksonyi lakos ellen.
A BRFK Felderítő Főosztályának nyomozói és a BRFK VI. kerületi Rendőrkapitányság munkatársai 2014. szeptember 26-án 16 óra 30 perc körüli időben a Budapest XXI., Tihany utcában igazoltatták B. Zsoltot. Gépjárművének átvizsgálása során egy nagy bőröndben körülbelül 15 kilogramm kábítószergyanús zöld növényi törmeléket találtak a rendőrök.
A férfi taksonyi lakcímén tartott házkutatáskor kábítószer csomagolására használt eszközöket, mérlegeket, csomagolóanyagot találtak a nyomozók. Továbbá lefoglaltak 250 gramm kék színű kábítószergyanús port, 13 darab, körülbelül 3 méter magas kábítószergyanús növényt és nemrég szüretelt zöld növényi törmeléket.
B. Zsoltot a rendőrök elfogták, előállították és gyanúsítottként kihallgatták. A férfi a bűncselekmény elkövetését elismerte.
Az ügyben a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztálya folytatja le, egyben előterjesztést tettek a gyanúsított előzetes letartóztatásának indítványozására.