Isten háza mindig, mindenki előtt nyitva áll

2023. 04. 24., h - 12:29
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Ezt használták ki egymástól függetlenül 2 nap eltéréssel azok a jászapáti lakosok, akik ugyanabba a jászsági templomba mentek be lopni. A jászapáti rendőrök elfogták a feltételezett elkövetőket, a második lopást szolgálaton kívüli rendőrök akadályozták meg.

Egy jászsági templom plébánosa tett bejelentést 2023. április 21-én a Jászapáti Rendőrőrsre, miszerint a bejelentést megelőző napon – a templom nyitott állapotát kihasználva – onnan eltulajdonítottak 2 réz gyertyatartót, 1 hármas réz csengőt, 1 vezeték nélküli mikrofont, és 86.000 forint készpénzt.

A helyszínre érkező jászsági rendőrök szemlét tartottak és adatot gyűjtöttek, majd rövid időn belül elfogták és előállították a rendőrőrsre a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, egy 17 éves jászapáti lakost. A nyomozók a fiatalt lopás vétség megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták. A rendőrök megállapították, hogy a jogsértő ellen a Debreceni Törvényszék által kiadott elfogatóparancs volt érvényben, emiatt is intézkedtek vele szemben.

Szintén ugyanezen templomban, 2023. április 23-án a 10 órás szentmisét követően két szolgálaton kívüli rendőr ért tetten egy 22 éves helyi férfit és 28 éves női társát akik a perselyeket kulccsal kinyitották és abból kivették az adománypénzt. A rendőrök a helyszínre érkező szolgálatban lévő kollégáikkal együtt előállították a jogsértőket a rendőrőrsre és 2 rendbeli lopás vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként a duó tagjait. A nyomozók megállapították, hogy a terheltek 2023. április 22-én délután már jártak a templomban, akkor a sekrestyéből eltulajdonították a perselyek kulcsait, majd másnap azokkal visszatérve kísérelték meg a lopást.

A Jászberényi Rendőrkapitányság Jászapáti Rendőrőrsre mindkét esetben lopás vétség miatt folytatja az eljárást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.