Itt a vége

2022. 03. 30., sze - 07:40
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elfogták, kihallgatták, kiengedték, elfogták, kihallgatták, kiengedték – ez volt a forgatókönyv egészen a múlt hétvégéig. Akkor azonban a bíróság letartóztatta azt az 53 éves helyi férfit, aki többeknek okozott lopásaival kárt és bosszúságot Pomázon.

A szentendrei nyomozókkal először 2021 júliusában volt szerencséje találkozni, miután egy pomázi betöréssel kapcsolatban egy héten belül azonosították és elfogták. Kihallgatásán tagadta, hogy bekéredzkedett volna alkalmi beszélgetőpartneréhez, majd kihasználva az alkalmat lenyúlt egy karórát és 150 ezer forintot.

Egy hónappal később újra a rendőrök látókörébe került, amikor korábbi lopása helyszínére ezúttal a tulajdonos távollétét kihasználva, az ablakot betörve jutott be és hóna alá csapott egy laptopot, valamint egy Lenin szobrot. Újra elfogták, kihallgatták, tagadott.

Közel két hónapra rá egy újabb pomázi háztulajdonos hívta a rendőröket, miután hazatérve a nyitott ajtóval szembesült. Kiderült, a lakást átkutatták, dísztárgyak, régi pénzérmék, karórák, ékszerek tűntek el közel 400 ezer forint értékben. Ismét elfogták, kihallgatták, tagadott.

Utolsóként számon tartott bűnügye 2022. márciusi. Egy pomázi asszony döbbenten vette észre hazatérve, hogy az ablak betörve, lakásában pedig van valaki. Mire feleszmélt, a hívatlan látogató eliszkolt. Egy dolog tűnt el otthonából: egy kis fadoboz. Értéktelennek tűnhetett, de 1 millió forintot rejtett.

A nyomozók hamar összerakták, ki állhat a betörés hátterében, az 53 éves férfit elfogták, kihallgatták, tagadott. Egyedi védekezése szerint az asszony bosszúból terhelte őt be, mivel korábban már az összeköltözést fontolgatva fűzték őket gyengéd szálak egymáshoz, ám ő szakított vele, ezért az asszony haragszik rá és így vesz rajta elégtételt.

A Szentendrei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya az azóta letartóztatott 53 éves férfi ellen lopás bűntette, valamint lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Specialista

A szolnoki rendőrök elfogták azt a 26 éves helyi férfit, aki kétkerekűekre szakosodott, és városszerte többet is ellopott az elmúlt időben.

 

Eltűnt Kiss Dominik

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves fiú eltűnése kapcsán.