Játékdobozban érkezett a drog
A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai jelentős mennyiségű kábítószert foglaltak le egy kisbuszban. Egy 29 éves pécsi és egy 43 éves komlói férfi letartóztatásba került.
A rendőrségnek információja volt arra vonatkozóan, hogy egy külföldről hazatérő munkásokat és csomagokat szállító járműben nagyobb mennyiségű kábítószert szállítanak. Az adatgyűjtést követően 2020. június 12-én a délutáni órákban a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai az egyik bonyhádi benzinkúton elfogtak négy férfit, akik összefüggésbe hozhatóak a bűncselekménnyel.
A rendőrök egy kisbuszban – gyerekjátékok dobozaiból – több mint egy kilogramm kábítószergyanús anyagot – marihuánát, valamint metamfetamint és kokaint tartalmazó fehér port – foglaltak le.
A szekszárdi rendőrök mind a négy férfit előállították és elszámoltatták. Egy 29 éves pécsi és egy 43 éves komlói lakost jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer birtoklása bűntett kísérletével gyanúsították meg. Az egyik férfinál több mint félmillió forint is volt, melyet munkatársaink szintén lefoglaltak. Az elkövetőket a nyomozók őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. Őket a Szekszárdi Járásbíróság 2020. június 15-én letartóztatásba helyezte.
Az eset körülményeinek vizsgálatát a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán folytatják.