Jól helybenhagyták

2024. 01. 02., k - 11:12
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei nyomozók elfogták azt a három férfit, akik csaknem félholtra verték egyik ismerősüket. Nem kímélték, vasrúddal és kézzel is ütötték áldozatukat.

Egy szolnoki kórházból érkezett a bejelentés a rendőrségre 2023. december 26-án, miszerint egy tiszasülyi férfin életmentő műtétet hajtottak végre, sérülései feltehetően bántalmazásból származnak. Másnap a nyomozóknak sikerült kihallgatni a megvert férfit, aki részletesen elmondta mi történt vele. A megalapozott gyanú szerint december 26-án délután, a Tiszasüly-Kisköre közötti gátszakaszon, előzetes szóváltást követően három férfi ismerőse tettleg bántalmazta. Egyikük, lefogta kezét, míg a másik kettő kézzel és egy vasrúddal ütötte. A sértettnek sikerült szabadulnia a fogásból, és elszaladt.

A vármegyei nyomozók beazonosították a feltételezett elkövetőket, majd elfogásukat követően a trió tagjait életveszélyt okozó testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták. A 62 éves tiszasülyi gyanúsítottat, és 26 éves fiát őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatásukat, melyet a járásbíróság 30 napra elrendelt. 26 éves tiszaburai társuk szabadlábon védekezhet.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.