Józsefvárosi ékszerboltba törtek be

2015. 03. 24., k - 09:54
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal zárult azon férfiak ügye, akik több mint két évvel ezelőtt törtek be egy VIII. kerületi ékszerboltba.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Betörési Osztálya nyomozást folytatott F. László 52 éves és W. Sándor 41 éves budapesti, K. László 35 éves szigetszentmiklósi, valamint F. László 58 éves nyírbélteki lakosok ellen lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

 

A gyanú szerint a nyírbélteki férfi F. László megbízásából kibérelt egy Budapest VIII., Rákóczi úton található ékszerbolt melletti üres üzlethelyiséget azért, hogy annak falát társai, K. László, valamint W. Sándor 2012. december 24-e és 27-e közötti időben megbontsák, és az ott található páncélszekrényből az abban lévő ékszereket és órákat eltulajdonítsák. A lopott ékszereket a megbízó értékesítette, és az abból származó összeget szétosztották egymás között. Az eltulajdonított arany összsúlya több mint 28 kilogramm volt.

 

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztály Betörési Osztálya a lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást befejezte, az iratokat a napokban vádemelési javaslattal az illetékes ügyészségnek megküldte.


Kapcsolódó oldalak