Józsefvárosi tárolókat törtek fel
A rendőrök elfogták azt a három nőt, akik több tárolót és egy lakást is feltörtek Budapesten.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitánysága nyomozást folytat Cs. Szabina 27 éves, L. Tünde 38 éves és F. Katalin 39 éves budapesti lakosokkal szemben lopás bűntett, valamint más bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a három nő 2017. április 12-én 0 óra 30 perc körül bement egy Budapest VIII., József utcai társasház pincéjébe, majd négy tárolót tört fel, ahonnan egy utazótáskát, különböző műszaki cikkeket és festményeket loptak el.
A rendőrök az elkövetőket a helyszíni adatgyűjtés alapján beazonosították, majd F. Katalint pár órával később Budapest VIII. kerületében a Tolnai Lajos utcában elfogták. A nő józsefvárosi lakásán tartott házkutatáskor megtalálták a korábban ellopott tárgyakat. Társai még aznap reggel megjelentek a kerületi rendőrkapitányságon.
A nyomozók a három nőt gyanúsítottként hallgatták ki, amely során F. Katalin beismert egy korábbi tároló és egy lakás feltörést is. A józsefvárosi rendőrök Cs. Szabinát és L. Tündét őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására. F. Katalin szabadlábon védekezik.