Kábítószer a nyolcadikon

2014. 12. 17., sze - 09:55
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A székesfehérvári nyomozók kábítószer kereskedőt fogtak el otthonában.

Lakossági bejelentés alapján ellenőriztek a székesfehérvári nyomozók egy panellakást a Mancz János utcában 2014. december 12-én. A bejelentés szerint a megjelölt lakásban feltehetően kábítószer árusítás folyik. A rendőrök az ingatlanban öt személlyel szemben intézkedtek és házkutatást tartottak, melynek során kábítószergyanús anyagokat foglaltak le. A lakás bérlőjét Sz. Józsefet kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként és bűnügyi őrizetbe vették. A 28 éves férfi előzetes letartóztatását kezdeményezték a rendőrök, amit az illetékes ügyészség indítványára amit Székesfehérvári Járás Bíróság 2014. december 16-án elrendelt.


Kapcsolódó oldalak