Kábítószer-kereskedőkön ütöttek rajta

2021. 10. 31., v - 05:30
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A karcagi rendőrök őrizetbe vettek egy tiszaburai párt és kezdeményezték letartóztatásukat.

A karcagi rendőrök a TISZA MEKTO közreműködésével 2021. október 29-én előállítottak egy tiszaburai párt, akik a megalapozott gyanú szerint az elmúlt években több személynek kábítószert értékesítettek. Összehangolt akció keretében a rendőrök azután fogták el a dílereket, miután alig félóra alatt öt olyan személyt állítottak elő és hallgattak ki, akik a párnál kábítószergyanús anyagot vásároltak. A nyomozók lefoglaltak több csomag, adagokra porciózott kábítószergyanús anyagot, több mint százezer forintot, gépkocsit, ékszereket, és elektronikai eszközöket. A rendőrök gyanúsítottként kihallgatták a 31 éves nőt és a 34 éves férfit, akiknek őrizetbe vételéről határozott a hatóság. A nyomozók előterjesztést tettek a pár letartóztatásának indítványozására.  

A Karcagi Rendőrkapitányság kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a két tiszaburai lakos ellen.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Mátrix Projekt: Több mint százmilliós kármegtérülés

A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtótájékoztató keretében számolt be egy országos kiterjedésű, bankkártyaadatok megszerzésére, csalásra és pénzmosásra szakosodott bűnszervezet tagjai ellen befejezett ügy részleteiről.

 

Egy sérült, két gyanúsított

Nem adott elsőbbséget egy motorosnak egy teherautó-sofőr Békésen. A fiatalember elesett, fájlalta a lábát, a sofőr és a kollégája ennek ellenére magára hagyták. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.

 

Templomból lopott

Őrizetbe vették a szegedi rendőrök azt a férfit, aki a mórahalmi perselypénzt dézsmálta.

 

Házhoz rendelt rablás

A hevesi nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 28 éves helyi férfit, aki egy ételfutár bevételét vette el.

 

Ha ismeri, telefonáljon!

A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.