Kábítószer-kereskedőt fogtak el a VIII. kerületi rendőrök

2022. 06. 22., sze - 13:03
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A kábítószergyanús anyagok mellett közel egymillió forintot, és egy autót is lefoglaltak a józsefvárosi nyomozók.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói 2022. június 17-én józsefvárosi lakásában fogták el az 52 éves J. Zsoltot, akivel kapcsolatban információ merült fel arról, hogy kábítószerrel kereskedik.

A feltételezett drogdíler lakásán tartott kutatás során a rendőrök megtaláltak és lefoglaltak 457 gramm kábítószergyanús anyagot, ami az elsődleges szakértői vélemény szerint amfetamint tartalmaz. Továbbá 10 üvegcse és egy flakon, porciózásra váró kábítószergyanús folyadékot, 930.000 forintot, egy autót, valamint a drogok porciózásához szükséges eszközöket, zacskókat, üvegeket.

A józsefvárosi nyomozók J. Zsoltot kábítószer-kereskedelem bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. ​


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Nem adta meg

Egy személygépkocsi vezetője az „Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtábla ellenére úgy hajtott be az útkereszteződésbe, hogy baleset lett a vége.

 

Remekül szerepeltek

Az előkelő hatodik helyen végzett a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság csapata az országos strandröplabda bajnokságon.