Kábítószer miatt őrizetben

2016. 02. 08., h - 13:39
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Fejér megyei rendőrök két férfit fogtak el, miután alsónadrágjukból is kábítószergyanús anyagok kerültek elő.

 

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztály járőrei a 81-es számú főúton, Bodajk térségében ellenőriztek 2016. február 5-én 22 óra 30 perckor egy gépjárművet és az abban helyet foglaló három személyt.

 

Az igazoltatáskor a gépjárműből, valamint két székesfehérvári lakos ruházatából kábítószergyanús anyagok kerültek elő. A rendőrök Sz. Györgytől és Cs. Ferenctől összesen több mint 80 gramm zöld színű növényi törmeléket, továbbá közel 20 gramm fehér színű port foglaltak le, amelyek egy részét az alsónadrágjukban rejtették el. Az egyenruhások a két férfit elfogták és előállították a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságra, ahol kábítószer birtoklás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt mindkettejüket gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették őket. A nyomozók előterjesztést tettek mindkét személy előzetes letartóztatásának indítványozására.     

 


Kapcsolódó oldalak