Kábítószer-terjesztők rendőrkézen
Két férfit vettek őrizetbe a pásztói rendőrök.
A Pásztói Rendőrkapitányság eljárást folytat kábítószer-kereskedelem vétség kísérlet, valamint kábítószer birtoklásának bűntette megalapozott gyanúja miatt M. Zoltán 32 éves jobbágyi, továbbá új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett és más bűncselekmény elkövetése miatt A. István 52 éves hatvani lakos ellen.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján információ merült fel ara vonatkozóan, hogy a 32 éves férfi kábítószerrel kereskedik. M. Zoltánt a rendőrök 2018. december 3-án délután egy hatvani parkolóban ellenőrizték, ahol éppen a gépkocsijában, a mellé beülő nő részére alufóliába csomagolt kábítószergyanús anyagot kínált eladásra. A férfitól az intézkedés során további, kábítószergyanús anyagokat foglaltak le.
A rendőrök további információk alapján a Terrorelhárítási Központ bevetési egységének közreműködésével elfogtak egy 52 éves hatvani férfit, akinek lakásában és gépkocsijában kutatást tartottak. A nyomozók az ingatlanban egy – a wc csészébe dobott – 51,67 gramm fehér színű gyurmaszerű kábítószergyanús anyagot találtak, valamint kábítószer terjesztéséhez használt digitális mérleget és egyéb eszközöket foglaltak le, míg a gépjárműben 2,21 gramm alufóliába csomagolt kábítószergyanús anyag volt, melyet szintén lefoglaltak. Az 51,67 gramm anyag az előzetes szakértői vélemény alapján új pszichoaktív anyagnak minősül.
A rendőrök a Pásztói Rendőrkapitányságra előállították, gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették mindkét férfit. A hatóság előterjesztést tett letartóztatásuk indítványozására, melyet a bíróság elrendelt.
A rendőrök az ügyben a fogyasztókat is felkutatták és kihallgatták.