Kábítószerfogás Hajdú-Biharban - videoval

2014. 08. 06., sze - 14:33
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság felderítése alapján a Terrorelhárítási Központ műveleti egységei három férfit fogtak el, akik megalapozottan gyanúsíthatóak kábítószer birtoklása bűntett elkövetésével.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztályának információi alapján a Terrorelhárítási Központ műveleti egységei 2014. augusztus 3-án 2 óra 35 perc körüli időben Hajdúsámson-Sámsonkertben elfogták a helyi V. Attilát és a martinkai S. Róbertet. A két férfi a megalapozott gyanú szerint Hollandiából csempészett be amfetamint az ország területére, melyet tovább akartak értékesíteni. A terhelteknél tartott házkutatás során a nyomozók nagyobb mennyiségű amfetamint, valamint kábítószergyanús növényi származékot foglaltak le. A rendőrök V. Attila otthonában kábítószer termesztéshez szükséges eszközöket és marihuána ültetvényt is találtak. A gyanúsítottak harmadik társát, a debreceni K. Lászlót a rendőrök egy órán belül lakásán kerítették kézre, ahol több száz darab kábítószergyanús tablettát találtak meg a nyomozók.

A rendőrök a 23, 24 és 31 éves férfiakat gyanúsítottként kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették és a Debreceni Járásbíróság 2014. augusztus 5-én elrendelte a terheltek előzetes letartóztatását.

A nyomozók a további adatgyűjtés és tanúkutatás során beszerzett információk alapján elfogtak négy férfit, akik megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy a terheltektől kábítószert vásároltak. A fogyasztók az eljárás során szabadlábon védekezhetnek.

A terjesztőkkel szemben kábítószer birtoklása bűntett, a fogyasztókkal szemben kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja a nyomozást.


Kapcsolódó oldalak