Kábítószergyanús anyagokat találtak a rendőrök az autóban

2022. 05. 24., k - 09:29
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vámosszabadinál három szlovák állampolgárságú férfit állítottak elő, akik kábítószer birtoklása vétséggel gyanúsíthatók.

A járőrök a 14-es főúton, Vámosszabadi külterületén 2022. május 23-án 10 óra 06 perckor egy 26 éves szlovák gépkocsivezetővel szemben intézkedtek. A sofőrön kívül az autóban utazott egy 15 és egy 16 éves szlovák fiatal is. Az ellenőrzés során a rendőrök átvizsgálták a járművet, valamint mindhárom személy ruházatát is, amelynek eredményeként kábítószergyanús anyagot tartalmazó táskát találtak. A fiatalembereknél felmerült a kábítószer-fogyasztás gyanúja is, amit a rendőrök kérdésére elismertek.

Az egyenruhások mindhármukat elfogták, és a Győri Rendőrkapitányságra előállították. Velük szemben drogtesztet alkalmaztak, ami mindegyik esetben pozitív értéket mutatott, ezért őket a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.