Kábítószerrel kereskedett

2019. 10. 10., cs - 13:55
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az oroszlányi rendőrök egy 39 éves helyi lakost vettek őrizetbe.

Az Oroszlányi Rendőrkapitányság nyomozói együttműködve a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály nyomozóival, 2019. október 8-án Bokodon ellenőriztek egy 36 éves férfit. Nála kábítószergyanús anyagot találtak a rendőrök, amit lefoglaltak. Még ezen a napon elfogták T. Ádám 34 éves, valamint O. Gyula 39 éves oroszlányi lakosokat is. A rendőrök, a 39 éves férfi lakásán megtartott kutatás során kábítószergyanús anyagot foglaltak le. A 34 éves férfi ruházatában 30 gramm kábítószergyanús anyagot találtak, aki azt pár perccel előtte vette a 39 éves férfitól.

További két nővel szemben is intézkedtek a rendőrök. D. Bianka oroszlányi lakos tartózkodási helyén szárított növényi származékot foglaltak le a nyomozók. A kábítószerteszt T. Ádám és a kisbéri férfi vonatkozásában pozitív eredményt mutatott. A két személyt kábítószer birtoklása vétség miatt hallgatták ki gyanúsítottként. Mivel információ merült fel arra vonatkozóan, hogy a kábítószert O. Gyulától szerezték be, őt kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként. A férfit az Oroszlányi Rendőrkapitányságon őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását.

1

2

3


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Éjszakai riasztó

A készenléti rendőrök előbb elfogták a gépkocsifeltörőt, mint ahogy az autó tulajdonosa észlelte volna a bűncselekményt.

 

Jelentkezzen, ha látta a balesetet!

A székesfehérvári rendőrök egy közúti közlekedési baleset részesének és szemtanúinak felkutatásában kérik a lakosság segítségét.

 

Emberölés miatt körözték

Emberölés bűntett elkövetése miatt körözött férfit fogtak el a rendőrök Röszke Autópálya Határátkelőhelyen.

 

Pedig épp csak 18

Két békés jászárokszállási lakost rabolt ki egy férfi. A jászsági nyomozók őrizetbe vették az agresszív fiatalt.

 

Sólyalopás

Egy kunszentmártoni férfi úgy gondolta, hogy egy csónakszállító utánfutó ellopásából tesz szert pénzre. El is kezdte az eszköz átalakítását, azonban befejezni már nem tudta, mert a helyi nyomozók elfogták.