Kábítószerrel kereskedett egy kecskeméti család

2023. 09. 01., p - 11:03
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az anya árulta, a férje, a fia és a veje pedig beszerezte, valamint szállította az illegális szert. A kecskeméti rendőrök mindnyájukat elfogták és kihallgatták.

Kábítószer-kereskedelem és új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt fogtak el egy családot a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztályának rendőrei 2023. augusztus 29-én hajnalban Kecskeméten. Egy asszony a gyanú szerint az elmúlt években többeknek adott el kristályt és marihuánát. Az üzletbe beszervezte a férjét, a fiát és a vejét is, akiket olyan feladatokkal bízott meg, mint az illegális szer beszerzése, szállítása, valamint a tartozások könyvelése és a bevételek tárolása. Az értékesítést elsősorban az édesanya végezte, de távollétében ezt is a rokonaira bízta. A család házában 28 tasak kábítószergyanús növényi törmeléket találtak. Ezeket a rendőrség lefoglalta és a hatóanyag-tartalmukat igazságügyi szakértővel vizsgáltatják meg.

A Kecskeméti Rendőrkapitányság nyomozói az 59 éves nőt őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatására, bűntársait – egy 25, 50 és 33 éves férfit – gyanúsítottként hallgatták ki, ők jelenleg szabadlábon védekezhetnek. 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kádat lopott

A Pápai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

 

Rendőrök a NATO hadgyakorlaton

A világ legnagyobb többnemzetiségű katona egészségügyi együttműködési gyakorlatán a Vigorous Warrior 2024-en és a Clean Care 2024-en, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) által irányított áldozatazonosítást végző csoport is részt vett.

 

Eltűnt Szigeti Regina

A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 14 éves lány eltűnése kapcsán.