Kábítószert adtak-vettek
Öt személyt állítottak elő a szegedi rendőrök.
A Szegedi Rendőrkapitányság nyomozói, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság speciális támogató egységével együttműködve fogtak el Szegeden négy férfit és egy nőt 2014. március 13-án 23 óra körüli időben.
A megalapozott gyanú szerint Szeged egyik belvárosi lakásában a 41 éves K. József és mostohalánya, a 33 éves E. Katalin marihuána gyanús növényi törmeléket adott el a 28 éves B. Árpádnak és a 45 éves P. Sándornak. A további vizsgálat eredményeként kiderült, hogy a két rokon az eladásra kínált kábítószert a 28 éves M. Tamástól szerezte, akit az egyenruhások lakásából előállítottak a Szegedi Rendőrkapitányságra. Valamennyi gyanúsított a kihallgatásán beismerő vallomást tett.
A rendőrök K. József, E. Katalin, valamint M. Tamás ellen – őrizetbe vételük elrendelése mellett – kábítószer-kereskedelem vétsége elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást. B. Árpádot és P. Sándort kábítószer birtoklása vétségének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként. Utóbbi két terhelt szabadlábon védekezik.