Kábítószert árultak
A gyanúsítottak előzetes letartóztatásba kerültek.

Kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a Szentendrei Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán H. Ernő 50 éves és K. Anikó 37 éves pomázi lakosok ellen.
A gyanúsítottak lakásában állampolgári bejelentés alapján jelentek meg a szentendrei rendőrök 2016. március 12-én a hajnali órákban, mivel információ merült fel arra vonatkozóan, hogy az 50 éves férfi és 37 éves társa az ingatlanban – értékesítés céljából - kábítószert tart.
A nyomozók a lakásban házkutatást tartottak, amelynek során többféle kábítószergyanús anyagot találtak és foglaltak le. Az eljárás során kirendelt szakértő elsődleges véleménye szerint a lefoglalt anyagok kábítószernek, illetve új pszichoaktív anyagnak minősülnek.
H. Ernőt és társát a pomázi lakásban elfogták és a Szentendrei Rendőrkapitányságra állították elő a járőrök, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket.
Az illetékes bíróság 2016. március 14-én elrendelte a gyanúsítottak előzetes letartóztatását.
Ellenük a további eljárást a Szentendrei Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatja le.