Kalitkában a bolti szarka

2023. 04. 28., p - 07:31
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A salgótarjáni nyomozók őrizetbe vették azt a 40 éves férfit, aki számos alkalmi lopást követett el a vármegyeszékhelyen és ellene elfogatóparancs is érvényben volt.

A helyi lakos 2023. április 19-én a déli órákban Salgótarján egyik élelmiszerüzletében tartózkodott, amikor felfigyelt a sértett által a bevásárlókocsiban elhelyezett pénztárcára. Amint módja adódott a férfi a tárcát a benne lévő 26.000 forint készpénzzel és bankkártyával magához vette, majd az üzletből távozott.

Megalapozott a gyanú arra vonatkozóan is, hogy a terhelt március 22-én a kora délutáni órákban bement egy helyi zöldséges üzletbe, majd ott a harmonika ajtóval záródó öltözőben elhelyezett táskából kivett egy pénztárcát, amelyben 120.000 forint készpénz, több bankkártya és a sértett személyes iratai voltak elhelyezve. Ezt követően az elkövető az üzletből távozott.

A nyomozás adatai alapján megállapítást nyert, hogy a Salgótarjáni Rendőrkapitányság a férfi ellen számos vagyon elleni bűncselekmény elkövetése miatt folytat büntetőeljárást, így vele szemben elfogatóparancsot is kiadtak. A salgótarjáni rendőrök a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Cserhát Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztály munkatársaival együttműködve a terheltet elfogták és előállították. A nyomozók a körözött férfit lopás bűncselekmények elkövetése miatt kihallgatták, őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására az ügyészségen.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Kik lehetnek?

Tolvajok azonosításához kérnek segítségét a budaörsi rendőrök.

 

A dobogó mindhárom fokából jutott

Egyéniben első és harmadik, míg csapatban második helyen végzett a Tolna vármegyei különítmény a BM Országos Terepfutó Bajnokságon.

 

Őket körözzük

A ferihegyi gyorsforgalmi úton két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset kapcsán a BRFK hét nepáli állampolgár ellen adott ki elfogatóparancsot.

 

De igen, ők is tettesek!

A nyomozás adatai szerint a terézvárosi luxusbolt-betörésben legalább négyen vettek részt. Két feltételezett elkövetőt a budapesti rendőrök már a bűncselekmény napján elfogtak, társaikat keresik.

 

Se pénz, se termék

Online piactéren hirdetett egy egyeki férfi olyan termékeket, amik sosem voltak a birtokában. A karcagi rendőrök a Mátrix Projekt keretében gyanúsítottként hallgatták ki.