Kapott az alkalmon

2023. 03. 30., cs - 09:36
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Slusszkulcsot talált egy komáromi parkolóban egy férfi. Ő azonban ahelyett, hogy a tulajdonost kereste volna meg, inkább a hozzá tartozó autót kutatta fel, amit aztán el is vitt.

V. Imre egy komáromi parkolóban egy slusszkulcsot talált 2023. március 26-án délután. Bár a helyében talán sokan a tulajdonos keresésére indultak volna, ő nem így tett. Végignézte a parkolóban várakozó autókat és addig keresett, amíg megtalálta a kulcshoz tartozó gépkocsit. Beült a járműbe és elhajtott vele. Amikor a tulajdonos észrevette a lopást, értesítette a rendőrséget. A komáromi rendőrök azonnal adatgyűjtésbe kezdtek. Tanúkat hallgattak meg és megnézték a rendelkezésre álló kamerafelvételeket. Ezek alapján azonosították az elkövetőt, akit három nappal később kisbéri otthonában elfogtak.

 

A 40 éves férfi gyanúsítotti kihallgatásán beismerő vallomást tett. Elmondta, hogy még sosem vezetett ilyen típusú kocsit, ezért hajtott el vele. De hogy hol parkolt le vele ezután, arra már nem emlékszik. V. Imre ellen lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A férfit a nyomozók őrizetbe vették, és kezdeményezték, hogy az ügyészség tegyen indítványt a letartóztatására.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Hova tovább?

Szabálysértést, szabályszegést és bűncselekményt is megvalósított az a férfi, aki 2023. június 1-jén az M6-os autópályán közlekedett.

 

Sértetteket, szemtanúkat keresünk!

A Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya közúti veszélyeztetés bűntettének és más bűncselekmények elkövetése miatt a 14010/790/2023. bűnügyi számon eljárást folytat egy 19 éves kaposvári lakossal szemben.

 

Azonnal elfogták a miskolci útonállót

Egy hetvenöt éves nőre támadt rá egy harminckét éves férfi Miskolcon. A rablást egy férfi is látta, aki követte a menekülő támadót, így támogatva a rendőrök munkáját, akik a helyszín közelében elfogták a tettest.