Karácsonykor szúrta meg a surdi asszonyt

2014. 04. 21., h - 09:34
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Súlyos testi sértéssel gyanúsítják a somogyzsitfai férfit.

Vádemelési javaslattal zárta le a Nagykanizsai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya azt a nyomozást, amelyet súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt rendeltek el.

A gyanú szerint 2013. december 24-én délután egy 24 éves somogyzsitfai férfi két társával megjelent volt felesége surdi lakásán azzal a céllal, hogy két közös gyermeküket elvigye. Az asszony - aki édesanyjával lakik egy házban - nem adta át a két kislányt volt férjének, azzal védekezett, hogy még nem kaptak a bíróságról végzést a gyerekek elhelyezése ügyében.

Időközben megérkezett a férfi családja is: édesanyja, édesapja és testvére. A nagypapa a vita hevében egy kést rántott elő a kabátja zsebéből, mellyel megszúrta az asszony 53 éves édesanyját, aki nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett. A család többi tagja időközben a két kislányt már a kocsiba ültette és elindultak. A rendőrök az 56 éves férfit gyanúsítottként hallgatták ki, aki a bűncselekmény elkövetését nem ismerte el.

A Nagykanizsai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte a Nagykanizsai Járási Ügyészségnek.

 


Kapcsolódó oldalak